Könyvek
Szeged: József Attila Tudományegyetem Magyar Őstörténeti Kutatócsoport,, 204. p. 1991. ISBN: 963 481 870 6
Elektronikus változat
Ismertetések, recenziók
  • Kósa Ferenc: Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék. Magyar Őstörténeti Könyvtár, Szeged, 1991. Magyar Nyelvőr 118/1 (1994): 107–110.
  • Ráduly János: Két könyv a róvásírásról (Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék. A székely rovásírás 1. 1991. – Rovásírás a Kárpát-medencében. 1992.). Erdélyi Múzeum 1. 1993: 115.
  • Vékony Gábor: A Bolognai Rovásemlék. Magyar Könyvszemle 108/3, 288–289. 1992
A könyv előszava

A székely rovásírás, mióta a tudósok fölfigyeltek rá, koronként különböző megítélésben és figyelemben részesült. Kézaitól kezdve – aki először tett említést a székelyek fába vésett jeleiről – a 18. század végéig leginkább csak "tudtak róla", a székelyekről készített leírásokban megemlítették, kuriózumként számontartották. Külön ki kell azonban emelni Telegdi Jánost, aki az írás megmentésére és elterjesztésére tett kísérletet. Telegdi 1598-ban egy rovásírástankönyvet állított össze, amelyben az ábécé közlésén kívül kérdések és feleletek formájában tárgyalta a székely rovásírás általa ismert helyesírási szabályait.

A 18–19. század fordulója körül azonban már nemcsak hivatkoznak a székelyek írására, hanem először jelent meg egy székely rovásírásos emlék – a Csíkszentmihályi Felirat – másolata és megfejtési kísérletei. Ugyanakkor fölfedezték azt is, hogy ez a régi, hun eredetűnek vélt írás kiválóan alkalmas nemesi családokat legitimáló „ősi” iratok gyártására. Miután viszont az így készült „krónikák” titkait fölfedték, a kutatók bizalmatlanná kezdtek válni a székely rovásírás valódi, nem hamisított emlékeivel szemben is. Ezt a kételkedést nem sikerült megszüntetnie Szabó Károly a maga idejében kitűnő, és máig is nagyrészt használható összefoglaló és elemző munkájának sem (1866a, 1866b). A millennium körüli nemzetieskedés újabb hamisítványok fölbukkanását eredményezte, ami a székely írás hitelét illető kétkedést csak tovább fokozta.

Az áttörés csak Sebestyén Gyulának sikerült 1915-ben megjelent A magyar rovásírás hiteles emlékei című nagyjelentőségű monográfiájával. Sebestyén nemcsak sikeresen választotta szét a hamis, és – ahogyan ő nevezi – a „hiteles” emlékeket, hanem az addig ismert, Szabó által is valódinak tartott három emlék mellé (ez a már említett Csíkszentmihályi Feliraton kívül az Énlaki Felirat és Telegdi Rudimentája volt) négy újat sorakoztatott. Ezek közül kettő viszonylag kései kézirat, de kettő a legkorábbi emlékek közül való, s máig is ez a székely rovásírás két leghosszabb emléke: az Isztambuli Felirat és a Bolognai Rovásemlék.

Sebestyén könyvének a legnagyobb érdeme – amellett, hogy sikerült elfogadtatnia a tudományos közvéleménnyel a székely írás hitelét –, hogy a könyvében közölt fényképek megnyitották az utat a további tudományos vizsgálódás számára. Nem lehet véletlen, hogy éppen az 1915-öt követő évtizedekre tehető a székely rovásírás kutatásának legvirágzóbb szakasza. A fölkeltett érdeklődés új emlékek fölfedezését eredményezte, és tudományos mederbe terelődött az írás eredetének kutatása is Németh Gyula ezirányú munkássága által (1917–20, 1934), aki Nagy Géza elméletét (1895) vette alapul és fejlesztette tovább.

A két világháború közötti időszakot jellemző lendületet a háború törte meg, de a székely rovásírás kutatása a háború után sem éledt újjá, bár néhány új emlék az utóbbi évtizedekben vált csak ismertté. Néhány kivételtől eltekintve (Vásáry 1974, Róna-Tas 1985–86) inkább csak olyan művek születtek, amelyek szerzőit mindenképpen tisztelet illeti lelkesedésükért és fáradságos munkájukért, de módszertelenségük miatt tudományos értékük megkérdőjelezhető (Csallány 1960, Forrai 1985a).

A kutatás mai helyzetében elsődleges fontosságú, hogy a székely rovásírás emlékei új kritikai kiadásban jelenjenek meg. A részletes filológiai leírás és jó, használható fényképek közlése tenné lehetővé a továbblépést: azt, hogy ezeket az emlékeket paleográfiailag is értékelni lehessen. A paleográfiai elemzés első lépéseként – egy kritikus filológiai elemzés után – az egyes emlékekben valóban használt ábécéket kell leírni, alapot teremtve ezzel a későbbi összehasonlításhoz. Csak ezek után – amikor már lehetséges a székely rovásírásnak az emlékekből visszakövetkeztethető legrégibb ábécéjének rekonstruálása – elképzelhető, hogy a székely írás eredetéről, rétegeiről megalapozott kijelentéseket tegyünk. Ez nemcsak a magyar művelődéstörténet szempontjából fontos kérdés, hanem az egyetemes írástörténet szempontjából is. Az utóbbi időkben ugyanis egyre több olyan rovásírásos emlék kerül elő Európa keleti feléből, beleértve a Kárpát-medencét is, amelyek írásával a székely rovásírás valószínűleg közelebbről is összefüggésbe hozható. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezeket az emlékeket a székely rovásírás segítségével kell megfejtenünk, de az valószínűnek tűnik, hogy a székely rovásírás, eredetét tekintve, ezekkel az írásrendszerekkel van kapcsolatban.

Egy másik szempont is indokolja, hogy a székely rovásírás emlékei az eddiginél könnyebben használhatók és hozzáférhetők legyenek.

Amikor a kézikönyvek „magyar nyelvemlékekről” beszélnek, a magyar nyelv latinbetűs emlékei – érthető módon – kiemelt szerepet kapnak. Más kérdés, hogy nagyon gyakran elsikkadnak a latin betűs emlékek túlsúlya miatt az egyéb (görög, cirill, arab) írással készült szórványok.

A székely rovásírással írott emlékeket pedig általában egy félmondattal intézik el, ha egyáltalán említést tesznek róluk. Ez abból a szempontból érthető, hogy pontos filológiai kiadások híján az emlékekben tükrözött nyelvi alakok meghatározása nehézségekbe ütközik, az adatok bizonytalannak tekinthetők. A székely rovásírásos emlékek nyelvtörténeti mellőzésében azonban más tényezők is közrejátszanak. Ezek az emlékek általában rövidek, csak néhány szóból állnak, így a vizsgálható anyag mennyisége szempontjából nem hasonlíthatók össze az egykorú latin betűs kódexekkel, szójegyzékekkel. Ez azonban nem ment föl az alól, hogy e nyelvemlékek adatait is figyelembe kellene vennünk a nyelvtörténeti vizsgálódásokban, annál is inkább, mert a székely rovásírás az egyetlen, amelyben ma használt helyesírási rendszerünk kialakítása előtt egy fonémát egy, és csak egy graféma jelölt. Az adatok olvasata ennek megfelelően biztosnak mondható, legalábbis ami a mássalhangzók jeleit illeti.

Ennek kapcsán kell megemlíteni azt az előítéletet, amely szintén negatívan befolyásolta a székely rovásírással írott magyar nyelvemlékek fölhasználtságát. A már említett közhiedelem kialakulásának oka valószínűleg az volt, hogy az írásnak azt a tulajdonságát, hogy nem kötelezően írja ki a magánhangzókat – ezt az írás erényének tekintve – kissé túlhangsúlyozták. Ennek eredményeképpen alakult ki az a tévhit, hogy a – Sebestyén nyomán – "magánhangzó-ugratásnak” elkeresztelt tulajdonság miatt ezek az emlékek magyar nyelvtörténeti szempontból nem sokat érnek, hiszen a vokalizmusról semmit sem mondanak. Mindebből annyi igaz csak, hogy a székely rovásírás korai szakaszában valóban nem írtak ki az írásban minden magánhangzót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyiket sem írták ki. Ezen kívül azt is figyelembe kell venni, hogy az írás belső szabályosságaiból kiindulva az esetek nagy részében a ki nem írt magánhangzók meghatározása is lehetséges.

A székely rovásírás emlékeinek földolgozását célszerűnek látszott azzal az emlékkel kezdeni, amelynek kéziratát Luigi Ferdinando Marsigli gróf hagyatékában őrzik Bolognában. Ezt az emléket a szakirodalom nevezi Marsigli-féle rovásemléknek, rovásnaptárnak, Bolognai rovásbotnak, középkori bolognai emléknek. A fölsorolt elnevezések közül azonban csak az első pontos, de ez kissé bonyolult, és eltér attól a névadási szokástól, ahogyan a székely rovásírás emlékeit elnevezték, ezek ugyanis lelőhelyükről kapták nevüket (pl. Csíkszentmihályi Felirat, Nikolsburgi Ábécé stb.). Ezt a gyakorlatot követve a szóban forgó emléket Bolognai Rovásemléknek nevezem.

Azért esett a választás éppen erre az emlékre, mert egyrészt ez a leghosszabb ismertté vált székely rovásírásos emlék, másrészt az egyik legkorábbra, a 15. század végére datálható. A Bolognai Rovásemlék őriz még olyan grafotaktikai sajátosságokat is, amelyek föltehetően általánosak voltak a székely írást használók gyakorlatában, de a későbbi emlékekben már csak egészen csökevényesen vannak jelen, vagy egyáltalán nem mutathatók ki.

Az emlék naptára jelentős személynévanyagot tartalmaz, és ez a rész biztosan a 15. század végére datálható. Ebből az időből nagyon kevés olyan emléket ismerünk, amely a személyneveknek a magyar alakját tartalmazza. Mindez azt indokolta, hogy a Bolognai Rovásemlék nyelvi adatai minél előbb publikussá váljanak.

A Bolognai Rovásemlék földolgozása és kiadása nemcsak az írás- és nyelvtörténet számára hozhat tanulságokat. Ismét csak a naptári rész az, amelyik a művelődéstörténet számára fontos lehet. Az eddig ismert három 15. század végi magyar naptár (a Müncheni- és a Winkler-Kódexben valamint a Batthyány Boldizsár misekönyvében található) mellé teljes joggal állítható a rovásnaptár is. A négy naptár összevetése azért is fontos, mert a magyar naptárak, kalendáriumok történetéből nemcsak a rovásnaptár hiányzik: olykor csak a nyomtatott naptárak kapnak helyet az összefoglalókban, kifelejtve mindhárom kéziratos 15. század végi naptárt is.

A Bolognai Rovásemléknek – mint arról föntebb esett már szó – létezik egy fényképekkel ellátott kiadása. Az új kiadást indokolja azonban, hogy Sebestyén 1915-ös könyve kora és nem túl nagy példányszáma miatt is könyvritkaság, és a kiadás – eltekintve a földolgozás hiányosságaitól – sok szempontból elavult. Bár a fényképek minősége viszonylag jó, Sebestyénnek nem volt módja arra, hogy személyesen is megismerkedjen a kézirattal. Az adatok és filológiai megfigyelések helyi, eredeti kéziratból történő ellenőrzése azonban elkerülhetetlennek tűnt, ezért 1989 nyarán néhány napot Bolognában töltöttem, hogy a kéziratot eredetiben is megvizsgálhassam. A „személyes találkozás” messzemenően igazolta, hogy az útra szükség volt, mert bármilyen jók legyenek is Sebestyén fényképei, csak az eredeti kéziratban lehetett megkülönböztetni a különböző színű tintákat, és sokszor nagy segítséget jelentett a fóliók verso oldalának vizsgálata is: lehetővé vált apróbb filológiai részletek kidolgozása.

Útbaigazításként néhány mondat a könyv fölépítéséről: az első rész a Bolognai Rovásemlék általános filológiai elemzését (a kézirat helye a kötetben, a kéziratot író kezek, az emlék datálása stb.), a második rész pedig a részletes filológiai vizsgálatot: az adatok olvasatának biztosítását tartalmazza. A nyelvtörténeti tanulságok elemzésére ebben a kötetben nem vállalkoztam, mert célom elsősorban az emlék hozzáférhetővé tétele volt. Egy rövid fejezetben azonban vázlatosan összefoglaltam a Bolognai Rovásemlék legszembetűnőbb nyelvi jellegzetességeit. Az irodalomjegyzékben csak azok a művek szerepelnek, amelyekre a könyvben utalás történik. A két függelék közül az első az emlék lapjainak mikrofilmről készült másolatát tartalmazza. A Függelék II.-ben – az év hónapjainak megfelelően – 12 táblázat található, amelyekben a Bolognai Rovásemlék, a Batthyány-misekönyv valamint a Winkler- és a Müncheni Kódex naptára látható egymás mellé állítva. A könyvet három mutató egészíti ki. Ezek közül az első az emlékben található szavak mai magyar alakja, a második az emlékben olvasható nyelvtörténeti adat, a harmadik a naptár ünnepeinek latin neve alapján könnyíti meg a visszakeresést.

Tartalomjegyzék

Előszó

Bevezetés

I. ÁLTALÁNOS FILOLÓGIAI ELEMZÉS

1. Az emlék fölfedezése, első kiadása, irodalma

2. A nyelvemlék leírása

  • A kéziratkötet
  • A kézirat tartalma
  • A kéziratlapok sorrendje
  • A kéziratlapok vonalazása és a sorszámozás
  • Az ünnepnapok távolságának jelölése a naptárban
  • Az egységek elválasztása az emlékben és az írás iránya
  • A 677. oldalhoz ragasztott papírcsík

3. A kézirat írói

  • A kéziratot író kezek; a kézirat készítőinek személye
  • A kéziratban található javítások
  • A kézirat magyar olvasatai
  • A kézirat keletkezése

4. A fennmaradt kézirat és a rovásbot viszonya

  • A fennmaradt kézirat közvetlen forrása
  • A rovásbot és a kézirat tartalmának viszonya
  • Mennyire pontosan tükrözi a kézirat a rovásboton található alakokat?
  • Hiányok a kéziratban
  • A naptár
  • A naptáron kívüli részek

5. A rovásbot keletkezésének illetve megtalálásának helye

6. A Bolognai Rovásemlék keletkezésének ideje

  • A Bolognai Rovásemlék datálása a szakirodalomban
  • A betűk rovásjellegének kritériuma
  • A betűhasználat kritériuma
  • A naptárban lévő ünnepek kritériuma A rovásnaptár nyelvi kritériumai

7. A Bolognai Rovásemlék tartalma

  • A naptár
  • A rovásnaptár ünnepei
  • A rovásnaptár és más 15. század végi naptárak
  • A rovásnaptár előzményei
  • A rovásnaptár funkciója
  • A naptáron kívüli részek
  • Az ábécé
  • A bibliai nevek
  • Az áthúzott szövegrészek és a kolofon

8. Az emlék rovásírásos részeinek betűhasználati jellemzői

  • A Marsigli által írott részek
  • Betűkészlet
  • A magánhangzók jelölése
  • A mássalhangzók jelölése
  • A ligatúrák használata
  • A B-kéz által írott részek

9. Az emlék latin betűkkel írt részei

10. Összefoglalás

II. RÉSZLETES FILOLÓGIAI ELEMZÉS

11. A rovásírással írt szavak elemzéséről és olvasatáról

12. A naptár

13. A bibliai nevek

14. A 681. kéziratlap

15. A Bolognai Rovásemlék nyelvi jellemzői

  • A naptár Bibliai nevek
  • A B-kéz által írt 17. századi bejegyzések
  • A nyelvtörténeti vonatkozások összegzése

16. Idézett művek

17. Függelék I.

18. Függelék II.

19. Mutatók

  • Az emlékekben található nevek és szavak mai köznyelvi alakjuk szerint
  • Az emlékben található nevek és szavak olvasata szerint
  • A rovásnaptár ünnepeinek latin megfelelői

 

kapcsolat
SZTE BTK, 6722 Szeged, Egyetem u. 2.

sandork@hung.u-szeged.hu
altdh@primus.arts.u-szeged.hu