| Budapest: SZAK, 488p. 2014. ISBN: 9789639863378 |
| A kiadó oldala |
| Ismertetések, recenziók |
|
| A könyv előszava |
| 1991-ben, a szegedi Hungarológiai Kongresszuson tudtam meg, hogy amivel én mindig foglalkozni akartam, azt úgy hívják, hogy szociolingvisztika. Nem valamelyik előadásból tudtam meg – Kelet-Európában élünk, Hrabal és Menzel világában –, hanem az orosz laktanya ütött-kopott udvarán. A kongresszus megnyitóját ugyanis az egyetem által frissen beszerzett egykori szovjet komplexum egyik düledező betonblokkjában tartották, és a fullasztó hőség meg az unalmas beszédek elől jópáran kimenekültünk, és beszélgetésekbe kezdtünk. Akkor tettem szert erre az egész életemet meghatározó információra.
Hozzájuthattam volna két-három évvel korábban is, még egyetemistaként, már csak azért is, mert nyelvtörténésznek készülve elég sokat morfondíroztam azon, hogy a nyelvtörténeti folyamatokat jobban értenénk, ha többet foglalkoznánk a szemünk előtt zajló nyelvi változásokkal. Kérdezgettem, nem tudnak-e nekem ilyesmivel foglalkozó szakirodalmat adni – de nem tudtak. Arra végképp nem gyanakodhattam, hogy amit keresek, az a szociolingvisztika, mert ezen a címen akkoriban nekünk a leghagyományosabb nyelvjáráskutatást tanították. Nem is nagyon szeretem a szociolingvisztika kifejezést azóta se, le is cseréltem társasnyelvészetre, amint lehetett. A megvilágosító laktanyaudvari jelenet után (kertnek túlzás lenne nevezni) azonnal „vettem és olvastam”, amit csak lehetett, és sokat lehetett, mert a társasnyelvészet akkor már negyedszázadnyi szakirodalmat alkotott. És ez az elmerülés olyan intellektuális gyönyör volt, mint a jó szépirodalom, mert a nyelv világának számomra legrejtélyesebb titkáról szólt, arról, hogy miért és hogyan változik a nyelv (ez visz tovább oda is, hogy hogyan alakult ki egyáltalán). Minél több társasnyelvészetet olvastam, annál biztosabb lettem benne, hogy ez a legvarázslatosabb nyelvészet – ez továbbra is így van. Az emberi gondolkodás és viselkedés alapvető egyezései és kulturális sokfélesége bontakozik ki előttünk, nyelvek és kultúrák születését, egymásra hatását, átalakulását, eltűnését látjuk. Együtt van benne a teljes kavalkád a neuronoktól az elme működésén át a kultúráig és a nagy társadalmi folyamatokig, és mindez állandó mozgásban – már-már olyan, mint egy kisgyereknek az a bizonyos Izé életem első moziban látott filmjében, a Hahó, a tenger!-ben: az Izé forog, színes, csillog, tükröz, és benne van „a Nap, a Hold, a csillagok, a Tavasz, a Nyár, a Tél, az Ősz és az Őz..., és Rend van benne, rend”. A valódi nyelv kaotikusnak tűnő valódi világában is minden benne van, ami az ember világában benne van, és rend is van benne, csak szerencsére izgalmasan bonyolult rend. Vagy inkább rendek. Ezeknek a nyelvben megmutatkozó rendeknek a megértése a társasnyelvészet célja. Hogy a nyelv, az emberi viselkedés alapvető – bár nem elsődleges – megnyilvánulási formája mit mond el nekünk az emberről: gondolkodásáról, kultúráiról, társadalmairól. Ha ezt megértjük, akkor érthetjük meg azt is, miért és hogyan változik a nyelv, és ha aztán megfigyeljük, éppen miért, és éppen hogyan változik nyelv, abból föltárhatjuk, merre tart éppen a gondolkodás, a kultúra, a társadalom. Ez a könyv elsősorban a társasnyelvészet szemléletét akarja bemutatni: nem az a célja, hogy helyettesítse a társasnyelvészet szakirodalmának olvasását, hanem hogy kedvet csináljon hozzá. Tizenöt fejezete van, hogy igazodjon a szemeszterek hosszához, és úgy épül föl, hogy az egyetemisták jól hasznosíthassák – de nem akar jól jegyzetelhető tankönyv lenni, sem lexikális ismereteket listázó telefonkönyv, nem ad katonásan hierarchizált taxonómiadobozokat sem, mert nem akarja megfosztani az olvasót a gondolkodás élményétől. Azt szeretné megmutatni, hogy a nyelv a legérdekesebb dolog a világon, és hogy a nyelvészet, minden iskolai rutin ellenére, nem azonos a szaggatott meg hullámos aláhúzgálással, és nem is föltétlenül gyomorgörcskeltő mumus vagy dögunalmas kásahegy-lapátolás. De nemcsak egyetemistáknak készült ez a könyv, hanem mindazoknak, akik nyitottak annak a rejtett világnak a fölfedezésére, amely csak a nyelvből tárul föl, és akik szeretnék megismerni az általuk is naponta használt, nélkülözhetetlen, és rendkívül kifinomult jelzőrendszer legérdekesebb tulajdonságait – ezekről az iskolában keveset vagy egyáltalán nem tanulunk. Idősebbeknek és fiatalabbaknak szól, felnőtteknek, egyetemistáknak és középiskolásoknak egyaránt, és nem kell hozzá semmilyen nyelvészeti előképzettség. Azt, hogy a szociolingvisztika valami egészen mást jelent, mint amit nekünk állítottak róla, Kontra Miklóstól hallottam, mikor a néhai szovjet uralom „leendő magyar Cambridge”-nek álmodott betontörmelékein ücsörögve beszélgettünk. Lényegében attól a pillanattól kezdve segítette, szakirodalommal, tanácsokkal, beszélgetésekkel, vitákkal, közös kutatásokkal, hogy megismerhessem ezt a lenyűgöző világot. Nélküle egészen biztosan nem született volna meg ez a könyv – mindenekelőtt neki kell köszönetet mondanom érte. Megtisztelő volt, hogy a társasnyelvészet kiválóságai, Dennis Preston és Jack Chambers már pályám elején biztattak, s külön köszönettel tartozom Peter Trudgillnak támogatásán kívül barátságáért is. S minthogy a nyelv vibrálóan sokszínű, és sok határterülettel kell legalább nagyvonalakban megismerkedni, hogy megértsük a kapcsolatait, számos kiváló tudóst ismerhettem meg a társasnyelvészet révén. Köszönettel tartozom Kampis Györgynek, Nyíri Kristófnak, Pléh Csabának és Bezeczky Gábornak az inspiráló beszélgetésekért, s mindazért, amit a közös munkában tanultam tőlük. Csernicskó István a sok közös élmény, szakmai beszélgetés és jó barátság után most lektornak is a legjobbnak bizonyult – köszönöm gondos és villámgyors munkáját, javaslatait. Zsadon Béla pedig a legjobb előolvasónak – neki is köszönettel tartozom. Köszönöm Nemes Zoltánnak, hogy épp olyan a borító, amilyennek elképzeltük, és köszönöm Kis Ádámnak kiadói bizalmát, szerkesztői munkáját, és türelmét, amely majdnem olyan határtalan, mint a nyelv... Az olvasás megkönnyítése kedvéért szövegdobozokat helyeztünk el a könyvben: ezekben azokról a személyekről olvashatunk, illetve azokat a kifejezéseket értelmezzük röviden, akiket/amelyeket nem föltétlenül ismer minden olvasó – biztosan lesznek, akik számára talán némelyik név, fogalom esetében meglepő, hogy magyarázatot igényel, de a legifjabbak közül nem mindenki tudja, ki volt például Gorcsev Iván. A szövegdobozban bemutatott neveket és fogalmakat a főszövegben kiskapitális szedés jelzi (ez a fogalmi metaforák megszokott jelzése is, ezért voltunk kénytelenek az utóbbiakat másképp, idézőjelekkel jelölni). A társasnyelvészet alapfogalmait félkövérrel szedtük, ezek kifejtése egy-egy fejezetben olvasható, de a könyv végén ábécérendbe szerkesztett fogalomtárban is megtalálhatók, hogy más fejezeteket olvasva is könnyen ki lehessen keresni őket, ha szükséges. Akinek kedve van, tesztelheti magát, hogyan sikerül megoldania egyszerűbb társasnyelvészeti feladatokat – ezek itt olvashatók, vagy a kiadó oldaláról lehet letölteni őket. |
| Tartalomjegyzék |
| Bevezetés 12
1. fejezet Kuruzslók, sámánok, nyelvészkedők – és nyelvészek 16
2. fejezet: Határtalan nyelv 41
3. fejezet: Start a negyedikről 66
4. fejezet: Az ember maga a stílus 79
5. fejezet: Kettő az egyben 97
6. fejezet: A változatosság laboratóriuma 112
7. fejezet: Nyelvészeti hungarikumok nyugatról és keletről 134
8. fejezet: Egzotikum rulez 159
9. fejezet: Ahány ember, annyi nyelv 181
10. fejezet : Szólok, s ez megmondja, ki vagyok 201
11. fejezet: Természeténél fogva folyamatos átalakulás 230
12. fejezet: Tüzek és vizek 265
13. fejezet: A nyelv ereje 304
14. fejezet: Nyelvmérnökösködés, nyelvjogászkodás 344
15. fejezet: Intézményes nyelvirtás 388
Fogalomtár 433 Ki kicsoda? Mi micsoda? 448 Fölhasznált alapirodalom 471 |
