Kutatás

Kutatásaim általános kerete az evolúcióelméletnek a nem-redukcionista, azaz szerveződési szintekkel és a szinteken eltérő szelekciós erőkkel számoló felfogás, és az erre alapuló, az ember kulturális evolúciójában a csoportszelekció megjelenését hangsúlyozó megközelítések.

Úgy vélem, a nyelv kialakulása is, jellegzetes tulajdonságainak jelentős része is azzal magyarázható, hogy az ember a tagok szerves együttműködését biztosító s egyben megkövetelő csoportokba szerveződik. Az ilyen közösségek létrejöttének föltétele az erős csoportkohézió, amelyet részben a csoporton belüli homogenizáció segít elő, részben a csoportok egymástól való megkülönböződése, a „mi–ők” vagy „mi–ti” különbségek hangsúlyozása. Ebben a gondolkodási keretben egyértelmű, hogy a kultúra az ember biológiai mivoltának egyik, a csoportkohézió megteremtéséhez szükséges része – nem a kultúra tartalma van biológiailag belénk kódolva, hanem azok a kognitív tulajdonságok, amelyek valamennyi emberi közösségnél lehetővé, illetve szükségszerűvé teszik a kultúra megjelenését. Ezzel magyarázható, hogy minden emberi közösség rendelkezik kultúrával, másrészt magyarázható az emberi kultúrák sokfélesége, és hogy minden kultúra önmagában alkot koherens rendszert. Az így létrehozott elméleti keret evolúciós antropológiainak nevezhető, de a klasszikus (19. századi) antropológiai evolucionizmus fejlődést föltételező eleme nélkül.

E gondolati keret alkalmazásából további elméleti–módszertani megfontolások is származnak. Az evolúciós gondolkodásból megkerülhetetlenül következik, hogy kutatnunk kell az emberi kultúra kognitív előfeltételeinek homológ struktúráit. Ennek egyenes következménye az esszencializmus, a racionalizmus és a dualizmus elvetése, de szintén következik ebből a kiindulásból a radikális szociális konstruktivizmus elvetése, hiszen a kultúra homo sapiensre jellemző közös biológiai–fiziológiai megvalósító rendszere, az agy felépítése és működési sajátosságai határokat szabnak a kulturális sokféleségnek. E megvalósító rendszer tulajdonságaiból következik, hogy az emberi kultúrák akkor sem homogének, ha akár a kultúra tagjai, akár kívülállók hegemónnak és erősen normatívnak értelmezik, mert finom eltérések szükségszerűen lesznek az egyedek egyes interpretációi között. A kultúra tehát inherensen variábilis – másként fogalmazva: a kultúra mint a csoportorganizmus tagjaként értelmezett ember biologikumának része maga is evolúciós mechanizmusok szerint működik.

kapcsolat
SZTE BTK, 6722 Szeged, Egyetem u. 2.

sandork@hung.u-szeged.hu
altdh@primus.arts.u-szeged.hu